Cukorbetegség és a környezet
Kati már 42 éve él együtt a diabétesszel:

Eleinte nekem is nehéz volt a környezetemben elfogadtatni, mert a barátaim, a munkahelyen,
a rokonok, ha valami édességgel kínáltak és mondtam, hogy kösz, de nem kérek, mindig az volt
a válasz, ugyan már ettől nem lesz semmi bajod. Idő kellett nekik mikorra megszokták, hogy nem
erőltették, hogy egyek, ha pedig szükségem van rá, akkor kérek. A munkatársam, akivel egy irodában
dolgoztam olyan hamar kiismerte a hypo tüneteit, hogy nagyon sokszor neki köszönhettem, hogy nem
veszítettem el az eszméletemet.Én sosem éreztem meg előre a bajt, már csak azt éreztem, hogy
ömlik a víz rólam, elsötétül a világ és hangokat hallottam, de kép nem volt .Ha társasággal elindulunk
valahová, legalább hárman megkérdezik, hogy a Hypo-kit készlet, inzulin stb. nálam van-e.Nem feltűnően,
de mindig figyelnek rám, különösebben nem foglalkoznak a betegségemmel, mert tudják, hogy nem szeretem.
Én pedig annak a tudatában biztonságban érzem magam, hogy ismerik a betegségemet és
ez érdekes módon már azzal a tudattal tölt el, hogy nem lehetek rosszul.
Úgy tapasztalom Sárika, hogy sokat változott a szemlélet pozitív irányban a cukorbetegséggel szemben.
Azt is tapasztalom, hogy a 2-es típusú cukorbetegek jobban félnek ettől a betegségtől és a diétát
is nagyon betartják, talán túlzottan is sokat foglalkoznak a betegségükkel, ami véleményem szerint
nem jó. Ma már elfogadja a közösség a cukorbetegséget, nem úgy mint az én időmben.A fiataloknál
viszont azt veszem észre, hogy nem veszik egyáltalán komolyan, sőt úgy beszélnek róla, mintha egy
egy inzulin kihagyás, vagy túlzott alkohol fogyasztás,- és azt eszek, amit akarok- nem jelenthet esetlegesen
még életveszélyt is. Én úgy látom, hogy ez a két véglet van. Persze nem akarok senkit megsérteni,
de ez az én tapasztalatom, és véleményem. Sokat beszélgettünk már erről a nyugdíjas klubban is,
ahol legalább 8 személy van olyan, aki 60 éven felül lett cukor beteg. Az évek óta tartó magas vérnyomásával nem foglalkozik,
csak a cukor betegségével. Pedig a kettőnek igen sok köze van egymáshoz.
Igaz én faluban lakom, városokban több a lehetőség, hogy cukorbeteg klubot hozzanak létre, ahová
szakembereket meghívnak, akik megismertetik az emberekkel a betegség kialakulásának jeleit, vagy
ha már cukorbeteg, az életmód, életvitel kialakítását. Lényegében én mindig azt mondtam, hogy ez
nem betegség, mert én ehhez alakítottam ki az életvitelemet, ugyanúgy dolgoztam, családot alapítottam,
háztartás stb. kirándulás, üdülés, szórakozás. Minden belefért a magamnak kialakított korlátok között.
Rosszul nem csinálhattam, mert már 42 éve élek így.