Erről az élni akaró virágkosárról a pozitív gondolkodás jutott eszembe. Korább írtam, hogy Nőnapra ezzel a csodálatos virágkölteménnyel lepett meg a férjem. Máskor hamar elhervadt, d e most még mindig csodálatos! Engedjétek meg,hogy Krisztike által leírt történetet idézzem:
“EGY RÖVID TÖMÖR KIS TÖRTÉNET RÓLAM ÉS ÉS ARRÓL, HOGY TÉNYLEG A POZITIV HOZZÁ ÁLLÁS MENNYIT JELEN…..
Három éve babát vártam , amit egészségügyi okok miatt nem tarthatam meg , úgy érztem egy világ omlik össze mert olyanrol kelet döntenem amiről volt egy véleményem. Másfél évig egyszerűen nem bírtam a gyerekeket szó szerint elviselni a közelebben, de ez kivüröl nem mutatam soha , senki nem látta , ha rossz kedvű voltam mert nem mutatam csak mikor ajtót becsuktam magam után. De mielőtt teljesen bele merültem volna az önsajnálatba felráztam magam és mondtam : vannak ennél sokal rosszabb dolgok az életben és én panaszkodok? Nem volt könnyű higyétek el, mert segitséget nem fogadtam el gondolván nincs olyan amit én nem tudok megoldani, álltam már én fel ennél mélyebbről is segítség nélkül. Akkor is sikerült és hála elmondtahatom azota eltelt 18 hónap és újra önmagam vagyok és ami a legfontosabb IMÁDOM A GYEREKEKET, keresztanya lettem -:)))) szóval ezt azért írtam
le , hogy mindig van kiút……..És egy társ aki bízott bennem ……………”
http://egeszseg.keva.hu/kerdes/939/
Ez nagyon szép bárcsak ennyi eröm lenne.
Őszinte tiszteletem a Krisztié! Aki képes ilyen erő kifejtésére, az csak nagyszerű ember lehet. Tudom milyen az amikor az ember teljesen magába fordul és teljesen maga alatt van. Perben haragban mindennel és mindenkivel. Hihetetlen erő és kitartás kell ahhoz, egy ilyen mély válságból valaki saját maga ki tudjon keveredni. Támogatás, segítség, bátorítás nélkül nem is mindig sikerül. Kriszti is egy társ jelenlétét említette. Akinek volt már része abban, hogy a hűséges társa totál depresszióba kerül, az tudja, hogy milyen nehéz az együttélés ilyenkor. Csak a szeretet, a tisztelet és az igaz hűség képes ott tartani és támogatásra biztatni őt. Sokan feladják és inkább elhagyják beteg párjukat. Valami hasonló apropóból írtam én a III tipusú diabeteszesekről. Minden tiszteletem hát azoké, akik a harcukat megharcolták és győztek, de minden tiszteletem azoké is, akik ebben a küzdelemben a biztos hátországot jelentették, jelentik!
Megemelem a kalapom elötted Krisztinám!!!! 🙄