Cukorbetegség és a környezet

Jaskó bejegyzése:

Szerencsém a szerencsétlenségben, hogy már több évtizede cukros lévén, volt időm a közvetlen környezetem is egy kicsit átformálni.  Szakítottam meg baráti kapcsolatot, mert nem voltak képesek megérteni a helyzetem, aki viszont megmaradt, arra szó szerint az életem is rá merném bízni. Ismerőseim, rokonaim már nem kínálnak. Tudják, hogy az elutasítás részemről nem udvariatlanság, hanem akkor és arra éppen nincs szükségem, de ha kérek, akkor szó nélkül elém teszik az ételt. A barátaim mindig tudják hol tartom a Hypo-Kit készletem, ismerik a hypo előjeleit. Sokszor ők figyelmeztettek, hogy talán mérned kellene, mert én viszonylag későn érzem. Merek kirándulni, a társaságukban dolgozni-természetesen a magam tempójában-. Nem akadékoskodnak, ha leülök, mert nem megy. Tudják, hogy úgyis megcsinálom, amit vállaltam. Sokszor és sokat kellett elmondanom, mi a betegségem lényege, mik a veszélyei, hogyan lehet segíteni.A legnehezebb mégis a túlzott aggodalmaskodásról való leszoktatás volt.  Nem szeretem ugyanis, ha valaki állandóan azt lesi, mikor leszek rosszul. Megértették, hogy rám sem kell többet figyelni, mint másra, mert beteg vagyok ugyan, de egészséges betegségtudattal élek!