Nagyon sokat tanulhatunk a Jaskótól, köszönjük,hogy megosztod velünk a több évtizedes tapasztalatot .
Ha hosszabb távra indultok autóval, hogyan készültök fel az útra? Mértek közben vércukrot? Szoktatok útközben pihenni? Milyen vércukor értéknél érzitek biztonságban magatokat a kormány mögött? Hogyan szállítjátok az inzulint? Van e nálatok tartalék szöllőcukor és egyéb, a hypo elhárítására alkalmas szer (pl. Hypo-Kit)?
Tanultam a múlt évi, egyhetes gondomból. Az inzulinom már nem haagyom szabadon a kocsiban, hanem a mini hűtőtáskában tárolom. Ot már nem “buggyan” meg és nincs vele gond. A vércukorszintem hosszzútávú vezetéskor inkább a 8-9 értékhatárok közelében tartom, mert ha elindul lefelé, akkor a szemem fényérzékenysége fokozódik és részben fáraszt, részben pedig zavarja a látásom. Ha magasabbak az értékeim, akkor pedig a magas vérnyomáshoz hasonló tünetek zavarnak vezetés közben. Ha csak tehetem másfél, két óránként megállok pihenni és ilyenkor mindig mérek. Lekopogom: negyven éve vezetek balesetmentesen, ebből 37 évet cukorbetegként. Munkámból adódóan korábban sokat jártam az ország szinte minden tájegységében, mostanság inkább csak a környéken vezetek, illetve megszaporodtak az erdélyi körutak.. Ha úgy érzem, hogy nem vagyok jó passzban, akkor viszont senki nem kényszeríthet vezetésre, inkább segítséget kérek, de nem vagyok hajlandó tudatosan veszélyhelyzetet produkálni.Magam is úgy érzem, hogy abban a pillanatban, amikor először félni kezdek a forgalomban, vagy a szemész illetve a kezelőorvosom azt ajánlja, hogy hagyjam abba a vezetést, nem erőlködöm tovább. Olvastam egyszer egy felmérést, hogy azok az emberek, akik valamilyen krónikus betegségben szenvednek sokkal kevesebb saját hibás balesetet okoznak, mint egészségesnek vélt (tudott) társaik. Aki tisztában van a saját korlátjaival és rendelkezik kellő mennyiségű felelősségtudattal, az ha csupán merő önzésből (mert magának nem akar kárt okozni) jobban vigyáz, sokkal kisebb veszélyforrást jelent az úton.
