Köszönjük Jaskónak ezt a  tanulságos történetet!

Volt már valaki közületek tartósan hypos ájulásban, merevgörcsben?

‘Még a humán inzulinos korszakomban volt néhány alkalommal lehetőségem megismerkedni a hypo csodálatos világával. Általában egy teljes akaratgyengeséggel jelentkeztek a durva hypok. Semmit nem akartam elfogadni. Sem kaját , sem segítséget, csak lefeküdni és aludni, akár az idők végezetéig. Néhányszor majdnem bejött. Tettem-vettem, minden egyebet csináltam, csak enni nem akartam. A legdurvább egy esti volt, amikor a család a konyhában ténykedett, én meg a Polip című filmsorozatot néztem. Egyre gyengébbnek éreztem magam, majd engedve a csábításnak eldőltem és belezuhantam egy igen durva hypos ájulásba.Úgy találtak rám, ájult állapotban. Több, mint egy órás merevgörcsben voltam (külső szemlélőnek úgy tünt) Én beklül valami eszméletlenül könnyűnek és szabdnak éreztem magam. Semmi nem fájt, semmit nem éreztem, csak repültem. A többi egyéb jelenséget le sem merem írni, pedig nagyon érdekes volt. Hihetetlen meglátásaim voltak, ráadásul orvos jelenlétében és általa visszaigazoltam. Aki még nem próbálta, valószínűleg hülyének tartana, ezért le sem írom. Szerencsére a háziorvosunk a szomszédban lakott. A tizenéves fiam teljes erejére szükség volt annak érdekében, hogy sikerüljön vénásan beadni a szöllőcukor oldatot. A feleségem több alkalommal húzott ki a bajból. Ő nővér volt, intenzív osztályos gyakorlattal, mesterien adta be a vénás glukozt. Általában 6 ampulla kellett sorozatban, mire visszataláltam. Kért három ampulla után általában visszatértem, de utána mindig jött egy ismétlés. Kezdetben ugyanis a nyelés soha sem ment és nem szerettem volna megfulladni. Később a Hypo-Kit már sokat segített. Ezzel nagyon gyorsan ki lehetett jönni belőle. A sok hypom azért is következhetett be, mert a polyneuropathya miatt érzetkiesésem van. Mire éreztem a bajt, már késő volt.. Amikor bejött az analóg inzulin és átállítottak, ezek ahypok szépen lassan eltünedeztek, sokat javult az érzékelésem. Már minden további nélkül kontroll alatt tudom tartani magam és meg is tudom oldani a kényes helyzeteket. Azóta nem szorultam mások segítségére. Egy dolog nagyon érdekes az ájulással kapcsolatban. nekem a benn létről csak kellemes emlékeim vannak, ha talán abban az állapotban lépek ki földi valómból, talán még szép is lett volna, de amikor visszatértem általában csak a 3. napon találtam vissza önmagamhoz. Beszédzavar, mozgáskoordinációs zavar, iszonyú fejfájás, gyengeség és aluszékonyság voltak a jellemző utóhatások. Tehát semmiképpen nem kívánom vissza azokat a mások számára talán még megrázóbb (látvány miatti) pillanatokat. Érdekes volt minden alkalommal: tudtam, hogy baj van, tudtam hogy baj lesz, de erőm már nem volt a cselekvéshez. Nem ajánlom senkinek a “próbálkozást”! Kívánom, soha ne ismerkedjetek meg ezekkel az élményekkel, mert nem érdemes. Talán ezért is érthető, miért van bennem akkora félsz az analóg inzulinok elvétele miatt.
Sokat gondolkodtam, mindegy leírom. Amikor a család felfedezett, már totál merev görcsben voltam. A nejem hívta az orvost. A szobában egy bolyhos padlószőnyegünk volt akkor, az ágyon, amely előtt egy alacsony dohányzóasztal állt olyan helyzetben feküdtem (csukott szemmel) hogy semmit nem láthattam. Ráadásul Zoltán fiam éppen a lefogásomal volt elfoglalva, tehát tőle sem láthettem semmit. Semmire nem reagáltam. Amikor A doktor bejött, nem fűrészelt, hanem az asztal sarkán leütötte a glukoz ampulla fejét és menet közben szívta fel az oldatot. Beadta az első, majd a mégt másik 3X10ml adagot. Reflexem nem volt, szemem csukva. Viszont mindent láttam, mintha kinn lettem volna magamból, ahogy írtam, repültem a szobában., de semmire nem reagáltam.- Amikor kezdtem visszajönni nagyot rándultam, mintha magasról beleejtettek volna az ágyba. A doktor négykézláb matatott az asztal körül. A fejem fel sem emeltem, csak elmotyogtam neki: az asztal jobb első lábától jobbra, egy tenyérnyire van az ampulla teteje (azt kereste) Ugyanis egyszerűen tudtam és láttam mit keres.. Nem volt észnél. Később szinte minden mozzanatot, ami történt visszaidéztem neki. Egyre többet kérdezett és egyre pontosabb válaszokat kapott és egyre jobben nem értette az egészet, hiszen látjhatta az előző állapotomat. Viszont nekem nagyon pontos, szinte 100%-os emlékem maradt minden köztes eseményről, még azokról is, amiket nem láthattam, nem hallhattam. Három tanúm volt jelen, közöttük egy orvos, egy kamasz gyerek, a fiam és a nejem, aki, mint említettem agysebészeten, intenzív osztályon dolgozó nővér volt. Eltelt már azóta két évtized, de ezek a képek szinte az agyamba égtek, mintha most is látnám, annyira pontosak. Most lehet akár hülyének nézni, akár hitetlenkedni, akár meglepődni, vagy épen csodálkozni, de így volt. Ismeretlen közegben nem szoktam erről beszélni, mert csak beszólnának. Ezért is tettem fel ide ezt a kérdést, mert kíváncsi vagyok, létezik ilyen másnál is, vgy csak én vagyok ilyen csodabogár?”

 http://egeszseg.keva.hu/kerdes/2047/