Amikor nekem kiderült – és orvos látott volna- senki nem segített! 🙁
Én magam kutakodtam itt a neten. Nem tudtam mit keressek, csak annyit írtam be a keresőbe, hogy cukorbetegség. Aztán olvasgattam….
Azután már keserűn ittam a teát, és a kávét is.
Kevesebb kenyeret ettem, próbáltam csirkemell sonkát venni, meg zalait, több zöldségfélét…és nem ittam cukros üdítőt sem, sem bort. Na nem mintha egyébként ittam volna, – de legalább odafigyeltem arra már tudatosan.
Senkitől nem kaptam én semmi támogatást… el voltam kenődve nagyon és féltem is, nagyon megijedtem! 🙁 Megijedtem, hogy meghalok…:-(… akkor Gábor – a legkisebbik- fiam még csak 15 éves volt! 🙁
Akkor vettem a grillserpenyőt is, hogy a lehető legjobban főzzek, süssek….jóformán mindent abban csinálok azóta is. Még a rántott húst is, de inkább párolok mindent.
Elhagytam a sózást, azaz csökkentettem -persze az nem befolyásolja a cukrot, de elhagytam. Kevesebb olaj fogyott, no és a cukor is.
Vevő voltam mindenre, amit a kórházban később elmondtak.. igyekeztem mindent eltárolni, de persze ez nem ment csak úgy, ahogy én elképzeltem! 🙁 Fokozatosan tanultam meg dolgokat, itthon örökké bújtam az internetet -orvosi oldalakat. Amit jónak találtam, azt lementettem és később kinyomtattam, hogy el is tudjam többször olvasni.
A napokban jöttem rá, hogy két év “tapasztalata” is kevés ehhez a betegséghez…:-(
Egyébként azóta sem kérdezte meg senki, hogy hogy hogy bírtam megemészteni ezt..hogy boldogulok.. még a saját körzeti orvosom se…:-( … minden magam bányásztam ki magamnak.. amit feltétlen tudnom kellett.
Csak magamnak köszönhetem, hogy itt tartok, ahol….
Persze a kórházban a leqalapvető dolgokat elmagyarázták, -két vagy három napig “felkészítő” fejtágítóra kellett menni- de az emberbe akkor annyi, de annyi információt akartak beletuszkolni, hogy a felére sem emlékeztem, mire hazajöttem a kórházból. Az volt a szerencse, hogy rengeteg prospektust kaptam, így azokat lapozgattam éjjel-nappal.
Nem azt mondom, hogy soha nem voltam elkeseredve, soha nem gondoltam arra, hogy baj lehet, de akkor inkább még jobban utánanéztem a dolgoknak, és megnyugodtam, vagy eltereltem a rossz gondolatokról a figyelmemet…. zenét hallgattam, valamit kreativkodtam, vagy természetfilmet néztem, illetve operát! 🙂
Köszi Gabriella a történetet!
Az élet a gyakorlás a legjobb iskola . Nekem harminc év volt az anyukám betegsége és az enyém most tizenöt. Ennyi információra ez alatt a sok év alatt nem tettem szert mint amióta a KE-Va olvasója vagyok. Azért jó ez mert itt mindenki “mer” beszélni illetve írni a problémáiról és őszintén megosztjuk a tapasztalatokat egymással és mint a mondás is mondja más bajából tanulunk.
😀 Köszi szépen a kedves hozzászólásod Marika. Nagyon örülök, hogy hasznos a keva :-). Gyertek új témákkal, ötletekkel 🙂