A mai ebéd ötletét a hűtőmben lapuló nagy mennyiségű sajt adta, és annyira ízlett a családnak hogy karácsonykor is el fogom készíteni :-).
Vargányás sajtmártás:
Hozzávalók:
- 15 dkg félkemény sajt
- 5 dkg vaj
- egy púpozott evőkanál tönkölyliszt
- 2 dl tej
- 1 dl-s pohár hagymán dinsztelt mirelit vargánya
- egy evőkanál apróra vágott póréhagyma
- csokor petrezselyemzöld
Elkészítés:
A félkemény sajtot durvára reszeljük..
A póréhagymát apróra vágjuk. Egy evőkanál olajat, és a vajat felforrósítjuk, és a hagymákat megpároljuk benne, majd rátesszük a korábban megdinsztelt vargányát, teszünk rá petrezselyemzöldet, sózzuk, borsozzuk, majd rászórjuk a tönkölylisztet , ezt követően ráöntjük a tejet kevergetjük és felforraljuk. Tejjel ( esetleg kevés víz is adható hozzá)addig hígítjuk amíg híg mártást kapunk. Levesszük a lángról beleforgatjuk a reszelt sajtot, ekkor már nem kell forralni.
Legvégül ízlés szerint aprított petrezselyemzöldet is tehetünk bele.
Bármilyen hússal kínálható.
Én most sertéskarajt pároltam mellé.
Hozzávalók:
- személyenként 1-2 szelet csont nélküli sertéskaraj
- só, bors, egy -két gerezd fokhagyma
- egy evőkanál olaj
Elkészítés:
Sütés előtt néhány órával a felszeletelt húst megsózzuk, borsozzuk és hagyjuk pihenni.
Teflon serpenyőben felhevítjük az olajat , a hús szelet mindkét oldalát elősütjük,majd beleteszünk egy-két gerezd fokhagymát, felengedjük egy dl vízzel és kis lángon lassan megpároljuk.
A vargányás-sajtmártással tálaljuk.
Én most”Pappardelle ” tésztát főztem és azzal kínáltam.
Bárkinek szívesen ajánlom :-), jó étvágyat kívánok!