Hétfőn nálam mindig több fajta maradék van, ami önálló ételként nem elég, de némi fantáziával új étel  születik. Volt egy adag pulykapörköltem, illetve megmaradt egy fél  mézédes sütőtököm ezeket kombináltam össze, így született a

Hozzávalók:

  • egy adag pulykapörkölt
  • egy fél sütőtök
  • két evőkanál tejföl
  • két evőkanál reszelt trappista sajt
  • egy evőkanál parmezán
  • két csipetnyi zsemlemorzsa
  • egy csipetnyi édes nemes pirospaprika
  • kakukkfű,rozmaring
  • ízlés szerint só
  • egy teáskanál vaj
  • egy evőkanál olívaolaj

Elkészítés:

Megpucoljuk a sütőtököt és elvágjuk, úgy hogy üreg legyen benne, a leeső részt  ujjnyi vastag szeletekbe vágjuk. Egy lábasban vizet forralunk teszünk bele egy csipet sót és beledobjuk a tököt, lefedve 2-3 percig pároljuk.
Bekapcsoljuk a sütőt 180 fokra.
Egy kis tepsit kivajazunk beletesszük az olajat, majd  a tököt, a közepébe helyezzük a pörköltet, és köré vágjuk a tök szeleteket. Ízlés szerint kakukkfűvel,rozmaringgal megszórjuk. Teszünk rá egy-egy evőkanál tejfölt és  reszelt trappista és parmezán keveréket. Egy evőkanálnyit félreteszünk azt összekeverjük a piros paprikával és  a s zsemlemorzsával . Betesszük a sütőbe és megsütjük, amikor kezd pirulni kivesszük és rászórjuk a zsemlemorzsás sajtkeveréket.
Finom ropogósra sütjük.

Nálam a sütőben tepsis burgonya is készült és a két tepsi együtt sült. A tök csak kb. 20 percig volt a sütőben.

Bármilyen pörkölttel megtölthető, vagy akár milánói makaróni alap is passzolna bele. Vadrizzsel is  eltudnám képzelni , vagy egy kis gombás töltelékkel……..:-))
Ha a tök nem elég édes, érdemes egy kis mézet csepegtetni rá.

Jó étvágyat!