Ritkán szoktam tarját készíteni, de az utóbbi időben már három alkalommal is tarja került az asztalra. Természetesen mindig másféle recept szerint készítettem el.
A mai kevésbé munkaigényes és mégis nagyon ízletes volt. A nyáron Hévízen  több fajta tartósítószermentes nagyon finom fűszerre sikerült szert tennem, azóta is keresem, hogy vegyek utánpótlást ,de a környékünkön nem láttam. ( Az elkészítési időbe a pácolást nem számítottam bele).

A mai ebéd így készült:

Hozzávalók:

  • 6 szelet csont nélküli tarja
  • frissen őrölt bors, só
  • sertéssült fűszer (tartósítószer mentes)
  • 2 evőkanál olaj
  • 1 dl fehérbor

Elkészítés:

A tarjaszeleteket megmossuk, leitatjuk róla a vizet, majd meghintjük  borssal, sertésfűszer (tartósítószer és sómentes) keverékkel. Lefóliázva néhány órára betesszük a hűtőbe.
Pár órát hagyjuk , majd egy serpenyőben  olajat forrósítunk, sózzuk a húsokat és belerakjuk a  serpenyőbe hússzeleteket.
A tarják mindkét oldalát közepes lángon megsütjük, majd ráöntjük a bort és 3-4 percig fedő alatt pároljuk.

Krumplipürével és lila káposztával kínáltam.

Természetesen lehet még mellé enni salátát az uborka saláta , kovászos uborka vagy a paradicsom saláta jól passzol.

Jó étvágyat kívánok hozz!

Tipp:akinek nincs sertésfűszer kevereéke használjon borsot, őrölt köményt,vöröshagymát és fokhagymát,keverje el olajjal és kenje be.