Többször említettem, hogy  a munkám során amikor salátáról beszélek,mindig a fejes salátára gondolnak, illetve örök szlogen, hogy drága “diétázni”, de a cukorbetegeknek nem diétázni, hanem  egészségesen táplálkozni,mint mindenki másnak. persze az ember elcsábul, és eszik szénhidrátban-kalóriában gazdagabb ételt is,de emberek vagyunk, azt vallom mértékkel minden belefér. 🙂
Mi nem vagyunk cukorbetegek, de igyekszem kevesebb répacukrot használni,  mértékkel természetesen használom. Cukorbetegeknek azért nem javasolt a “közönséges” kristálycukor,mert hirtelen emeli a vércukrot.  Édesítőszerrel ugyanolyan finom,én már készítettem azzal is.
Sokszor méltatlanul alábecsülik  a káposzta salátát, pedig az köztudott, hogy a káposzta nagyon egészséges, rengeteg vitamint tartalmaz, nemcsak C, hanem B-vitaminokat, valamint egyéb hasznos tápanyagokat is. És nem utolsósorban télen, nyáron könnyen hozzá lehet jutni, olcsó is. Én most egy fej káposztát használtam fel,feléből salátát, a másik feléből ( a kicsivel nagyobb részből) paradicsomos káposztát készítettem.

Most a leggyorsabban elkészíthető változatot mutatom.

Hozzávalók :

  • fél fejes káposzta(kb.60-70 dkg)
  • 1 kis sárgarépa
  • 1-2 szelet piros hegyes paprika
  • fűszerek: őrölt kömény,só, néhány csombor levél
  • 1,5 ek ecet (20 %-os)
  • 1 tk. eritrit vagy cukor,vagy folyékony édesítőszer

Elkészítés:
Először a káposztát vékony csíkokra  gyaluljuk,  majd egy teáskanál sóval meghintjük és állni hagyjuk egy fél órát.
Elkészítjük az öntetet, én most 3 dl vízbe tettem másfél evőkanál 20%-os ecetet( a férjem inkább savanyún kedveli),egy mokkáskanál őrölt köményt, 3-4 csombor levelet, teáskanál cukrot(cukorbetegek édesítőszert).
Kinyomkodjuk a káposztát,beletesszük az öntetbe,majd lereszelünk egy sárgarépát, felszeletelünk egy fél  piros hegyes paprikát,belekeverjük.
Többször jól átforgattam, hogy a lé mindenhol átjárja. Hűtőbe rakjuk tálalásig.
Húsok mellé kínáljuk.

Jó étvágyat!
Négy-öt napig a hűtőben eltartható, sokszor vasárnap készítek és kedden is van még salátám.