Ma sikerült egy olyan tepsis burgonyát készíteni, amit már ezen a héten repetáznom kell 🙂 Önálló ételként is  megállja a helyét  egy színes salátával.

Hozzávalók:

  • 8 db közepes tojás nagyságú burgonya ( kb.70-80 dkg)
  • 3 ek reszelt sajt
  • 2 tk parmezán
  • 1 dl  zsírszegény főző tejszín
  • 2 ek. tejföl
  • só, frissen őrolt bors
  • kakukkfű
  • 1 mokkásnál pirospaprika
  • 1 tk zsemlemorzsa
  • 1 diónyi vaj

Elkészítés:

A krumplit meghámozzuk, majd fél cm-es vastag szeleteket vágunk, utána 5 percig  sós vízben főzzük. Egy kerámiatálat kivajazunk és ebbe belerakjuk a víztől lecsepegtetett krumplit, majd fűszerezzük frissen őrölt borssal, kakukkfűvel,  ízlés szerint sózzuk, és ráöntjük a tejszínt, valamint a tetejére a tejfölt.

180 fokos sütőben légkeveréses fokozaton 15 percig sültjük( én ezt az adagot ennyi idő alatt sütöttem)

Majd rászórjuk a tetejére a  zsemlemorzsával, pirospaprikával kevert reszelt sajtot.

Ezt követően  visszatoljuk a sütőbe , ropogósra sütjük,  közben figyeljük, hogy nehogy megégjen. ( kb. 5 percig sült) .

Jó étvágyat!