Munkám során és háziasszonyként is gyakran tapasztalom, hogy milyen nehéz eldönteni, hogy mi kerüljön az asztalra. Túl vagyok már több száz bejegyzésen a blogban, de a legtöbb szó a főétkezésekről esett, pedig ugyanakkora gond egy vacsora, reggeli, illetve egy tízórai összedobása is.
Nálam fontos szempont, hogy egészséges étel kerüljön a szeretteim asztalára. Ezért, próbálok hetente egyszer halételt is készíteni. Tudom még mindig nem tartozik a népszerű fogások közé, többször rá is kérdeztem erre a https://www.facebook.com/KeVaEgeszseg/ oldalamon, hogy ki, mikor evett utoljára halat, illetve kinek, milyen típusú halétel a kedvenc fogása. Nem árulok el titkot természetesen a rántott halra esett a legtöbb szavazat. Nem kell ahhoz valakinek cukorbetegnek lennie, hogy kerülje a bő zsiradékban sült, panírozott ételeket. Sokszor elmondjuk a cukorbeteg étrend, nem egy diéta, hanem az egészséges táplálkozás része, illetve nem fogyókúrázni kell, hanem egy kicsit életmódot változtatni, kerülni a zsíros ételeket, a finomított szénhidrátokban gazdag ételeket, rendszeresen kellene mozogni. Lehetőleg legyen meg a napi három főétkezés, illetve délelőtt és délután együnk egy gyümölcsöt, vagy egy pohár joghurtot. Próbáljuk előnybe részesíteni a halételeket, sovány húsokat. A halak kevés koleszterint tartalmaznak, nagy mennyiségben található bennük a szervezet számára fontos foszfor, jód, fluor, szelén, vas, kálium és kalcium, továbbá rendkívül gazdagok vitaminokban, a tengeri ikrában pedig sok a C-vitamin. A halhúsban jelentős mennyiségben található omega-3 zsírsav, melyekről bebizonyosodott, hogy csökkentik a szívroham kockázatát. Ezek gyerekkortól egészen az idős korig fontosak a szervezetnek. Vallom, hogy kisgyerekkorban kell megkedveltetni a halételeket, mert akkor felnőtt korban is szívesen fogyasztjuk.
Nekem most nagyon gyorsan kellett néhány falatkát az asztalra tenni, ezért egy Hamé lazacos pástétomot bontottam fel. Egyik részét csak úgy natúran kentem a kenyérre, a másik felét görög joghurttal, csipetnyi sóval és apróra vágott metélőhagymával gazdagítottam. Természetesen idény zöldséggel kínáltam.
Fontos a rostbevitel is. Magas rosttartalmú étrenddel segítjük a szervezetünket, és kisebb a szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásának a kockázata is. Ugyanez a helyzet a vércukorral is, gátolják a cukrok felszívódását a véráramba, ezért cukorbetegség esetén szintén tanácsos a sok rosttartalmú étel fogyasztása. A rostok fontosak a szervezet számára, mert telítenek, nem éhezünk meg gyorsan, lassítják a zsírok, cukrok felszívódását, ezért cukorbetegeknek is tanácsos a rostban gazdag táplálkozás. Ehetünk a szendviccsel retket, zöldhagymát, uborkát. Fontos, hogy mindig próbáljunk valamilyen idén zöldséget fogyasztani. Ne felejtsünk el bőségesen folyadékot, lehetőleg vizet inni.
Bátran ajánlom Hamé Lazacos szendvicseket kipróbálásra.
Jó étvágyat kívánok!
#szponzoralt tartalom