Nincs is nálunk Új év káposztalé leves nélkül, Küsmödön minden disznóvágáskor és Új év napján készítettünk. Vacsorára is nagyon finom, gyerekkoromban amikor a disznóvágások voltak mindig vacsorára került
az asztalra :-). Egy kicsit változtattam az eredeti recepten, próbáltam valamivel egészségesebb 🙂 változatban elkészíteni, de ez semmit nem változtatott az ízhatáson.
Hozzávalók:
- 30 dkg darált sovány sertéshús
- 2 szál sárgarépa
- 1 hagyma
- 1 szál petrezselyemgyökér
- 1 evőkanál olaj
- 1 evőkanál teljes kiőrlésű liszt
- 1 gerezd fokhagyma
- szemes bors só, őrölt bors, pirospaprika ízlés szerint, kapor,csombor
- 1 l savanyú káposztalé
- 2 evőkanál barna rizs
Elkészítés:
A megpucolt, darabokra vágott zöldséget és a hagymát egy pici só hozzáadását követően olajon megdinszteljük, majd beleszórjuk a lisztet, utána piros paprikával meghintjük, majd először egy csésze,utána még kb. fél liter hideg vízzel felengedjük.
Elkészítjük közben a gombócokat: a darált húsba beletesszük az előre beáztatott rizst, sóval,borssal,pirospaprikával,zúzott fokhagymával, csomborral, kaporral ízesítjük. Jól összegyúrjuk, majd vizes kézzel kis gombócokat formálunk és a levesbe rakjuk. ( most a töltött káposzta készítésekor félretettem egy adag darált húsos masszát és abból készítettem).
Addig főzzük amíg minden megpuhul ( a húsgombócot külön is meg lehet főzni, figyelem a barna rizsnek hosszabb a főzési ideje) .
Utána hozzáöntjük a káposztalevet , kaporral, csomborral ízesítjük.
Jó étvágyat!
Tipp -Aki barna rizst használ főzze meg előre.
Tálaláskor lehet tejfölt adni hozzá.