Ez a csodatáska a Jaskóé, ő küldte a képet. Őszinte gratuláció Neki, mert ilyent én eddigi pályafutásom alatt nem láttam!:-)))
Nagyon jó ötletnek tartom, minden egy helyen. Igen, nem csoda hogy ennyi hasznos információt kaptunk Tőle,Ő megközelítően már 40 éve diabéteszes (javíts ki,ha nem pontos) és”még mindig lát”, “saját lábán jár”,barkácsol,horgászik stb….. Ugye cukorbetegként is lehet élni? Ő mindannyiunk példaképe lehet!
Előzzük meg a cukorbetegség szövődményeit!
ILYET MÉG ÉN SE LÁTTAM TÉNYLEG JO IGY EGYBE DE AZ ÉN NÖI TÁSKÁMBA KÜLÖN IS SOK DE BENN VAN MINDEN INZULINOK MÉRÖ SZEMÜVEG MÉG A FÜZET IS EZÉRT NEM GYÖZÖK TÁSKÁT VENNI.
Kati egy neszesszerbe is be lehet rakni, csak ott ennyire nem áttekinthető.
Meg odafigyelni most a hidegben nehogy megfagyjon az inzulin! Ma egyik beteg hiába próbálta a vércukormérőből kiírni az adatokat,nem ment!!
Egy barkács árúházban láttam meg és nagyon megtetszett. A családom látta, hogy mennyire szeretném, hát megleptek vele. A mérete nem éppen pici, de számomra nagyon is megfelelő. 27x17x5 cm. Nem is volt nagyon olcsó. 4500.-.
A neten olcsóbban is meg lehet kapni, de ugye ott a postaköltség. http://www.thomson.addel.hu/detailproduct.php?productid=429967&PHPSESSID=8419e210f1bf0ca5dc216449a856e812. Ezen jobban meg lehet látni. Nekem nagyon jó, mert szeretem egy helyen és biztonságban tudni az eszközeimet. Az anyag erős és garantáltan nem sérülnek meg a belepakolt eszközök.
37. éve vagyok cukorbeteg, csak keveset tévedtél Sárika. A példakép minősítéstől azért nagyon messze állok, mert ahhoz, hogy jó eredményeket érjek el előbb nagyon sok mindent el kellett rontanom. Én nagyon fegyelmezetlen beteg voltam. Tele sértődöttséggel önváddal és önsajnálattal. Igaz észhez tértem, de esetenként komoly árat kellet fizetnem a “bűneimért” Azért próbálok most beszámolni a tapasztalataimról, hogy mások nehogy beleessenek ugyanebbe a hibába.
Tudtam,hogy közel 40 😀 ,ja de időben észhez tértél és nem unod megosztani másokkal a tudásodat. Köszönjük!
Lehet, hoy nem találom el pontosan a kategóriát, mindegy, ide írom. Már régen szerettem volna erről a témáról írni, hát most megteszem:
Egy országos cukorbeteg találkozón hallottam ezt a kifejezést először. Indulóban furcsának tűnt, mert csak egy elcsípett szófoszlánynak tűnt. Ezt a kategóriát nem ismertem, addig soha nem hallottam róla. A hazafelé vezető úton sokat gondolkodtam és megértettem, mennyire valóságos ez a kifejezés, mennyire összekapcsolódik egy cukorbeteg ember mindennapjaival, életvitelével, akár a jövőjével is. Ez a szó, ez a kifejezés, a III típusú diabeteszes. Ez úgy értendő, hogy nem betegség kategória, hanem egy cukorbeteg társa, férje, felesége, aggódó családtagja, aki egy életen keresztül éli a beteg hozzátartozójával szoros kötelékbe fonódott sorsát. Nem keveset tesznek ők miértünk. Hol a háttérből, hol közvetlenül figyelnek minket, féltenek, aggódnak, próbálnak megóvni gondtól, bajtól, alacsony vagy éppen a magas cukortól. És mit teszünk mi „hálátlanok„? Sokszor zavar az aggódásuk, a féltésük. Talán még sért is bennünket a figyelmeztető szavuk, intő tekintetük. Pedig tudjuk, hogy mindezt értünk és miattunk teszik. De milyen nehéz is korlátok között élni, milyen jó lenne szétverni azokat, de nem lehet. Ezeket nem ők szabják, alakítják, hanem maga az élet. Ők csak szeretnék megértetni velünk, hogy vigyázzunk, mert aki a korlátjait feszegeti, könnyen magára ránthat veszélyes dolgokat. A cukorbeteg élete, nem nagyon tűri a magányt, Társ nélkül, segítség nélkül a magunk erejéből nem sokra mennénk. Egyszerűen nem lennénk biztonságban. Olyanok ők, mint egy kályha a tánciskolában. Tőlük indulunk el és hozzájuk térünk vissza. Ételt, italt, gondoskodást, biztonságot, sőt sokszor még életet is adnak. Sokszor van részük örömben, amikor jól vagyunk, vagy sikeresen, talán szerencsésen megúszunk egy kócos helyzetet, de gondoljunk bele, milyen rettenet lehet számukra végignézni egy hypós merevgörcsben, tehetetlenül vergődő szeretett társ szenvedéseit. Ők fogják a kezünk és vígasztalnak a bajban. Erőt, biztatást adnak, akár még új reményt, új célokat, amiért érdemes tovább élni, érdemes tanulni, betartani a szabályokat. Sokszor talán miattuk, értük nem adjuk fel, pedig de sokszor mondjuk ki magunkban, vagy éppen hangosan is, hogy elég. Elég a mindennapi szurkálásból, méregetésből, a vakságtól, a végtagelvesztéstől, a veseleállástól, az elbutulástól való félelemből. Ha pedig mégis bekövetkezik az elkerülhetetlen baj, ők ápolnak, vígasztalnak. Velünk sírnak, de sírnak titokban, is. Becsüljük meg és szeressük őket, mert nélkülük soha nem lenne egész az életünk. Merjünk elnézést és bocsánatot kérni, ha néha ingerülten utasítjuk el a segítségüket. Ők velünk és értünk vannak! Köszönjük ezt meg nekik!!!
Én naponta teszem.
HÁT JASKO NAGYON SZÉP ÉS IGAZ AMIT IRTÁL TÉNYLEG IGY VAN.
Nálam az életmentő dolog az üveg viz,soha nem maradhat otthon, a kapaszkodóm bármilyen hejzetben!!