A karfiolt már számtalan változatban elkészítettem,de még csirkével kombinálva soha 🙂 Az öteletet az adta,hogy voltak maradék sajtjaim, illetve egy darab csirkemell filém is lapult még a hűtőben.
Hozzávalók:
- egy közepes fej karfiol( kb 1 kg )
- egy csirkemell filé kb.20-25 dkg
- 1 ek.olaj
- csirkesült fűszer,kakukkfű
- 1 pohár ( 2 dl) 12%-os tejföl
- 1 tojás
- 15 dkg reszelt mozzarella, trappista , füstölt karaván sajt
- 1 evőkanál reszelt parmezánsajt
- só
- 1 teáskanál vaj a tepsi kikenéséhez
- 1 teáskanál zsemlemorzsa
- néhány csepp citromlé
Elkészítés:
A karfiolt rózsáira szedjük és sós vízben megfőzzük. Szoktam egy csipetnyi citromsót,vagy citromlevet is tenni a főzővízbe, hogy szép fehér maradjon a karfiol.
A csirkemellet megmossuk, a vizet leitatjuk róla, majd felkockázzuk. Megszórjuk frissen őrölt borssal, kakukkfűvel, sült csirke fűszerkeverékkel (tartósítószer mentes),sóval. Olajon hirtelen megsütjük, majd ráöntünk egy fél dl.fehér bort, 1-2 percig pároljuk.
Egy kerámia tepsit kivajazunk, rászórjuk a zsemlemorzsát, és beletesszük a megfőzött karfiolt. Ráborítjuk a csirkemell kockákat a zafttal együtt.
Közben elkészítjük az öntetet, a tojást feltörjük, elkeverjük a tejföllel, beletesszük a a parmezánt és a mozzarellát ( egy evőkanálnyit félre teszünk ) , sózzuk . Ezzel az öntettel nyakon öntjük a karfiolt.
180 fokos sütőben légkeveréses fokozaton sütjük, ameddig a teteje megbarnul kb. 20 perc. A végén rászórjuk a maradék sajttal és visszatoljuk a sütőbe 2-3 percre.
Forrón tálaljuk.
Jó étvágyat!
Nagyon finomságos látványos!
Köszi Zsuzsám. Úgy tudom már ki is próbáltad?!:-)