Mire lehetne felhasználni a legjobban a Szilveszterről megmaradt pezsgőt ? :-)) Hát egy báránysülthöz:-))

Minden évben a hűtőben marad 2-3 dl pezsgő. Legtöbbször egy sülthöz használom fel. Bevallom őszintén korábban nem báránysülthöz. valahogy a bárány húsvéthoz kötődik,pedig máskor is finom, változatossá teszi az étkezést. A fagyasztóban jól tárolható, és elég belőle egy szelet sok -sok zöldséggel. Most krumplipüré is került a tányérra. Szoktuk mondani, nem javasolt cukorbetegeknek, mert gyorsan emeli a vércukrot. Persze nem kell rögtön 20 dkg krumplival indítani, hanem pld 10-15 dkg-ból készült krumplipürével próbálkozzunk, mellé legyen bőven saláta / esetemben a szívsaláta/,illetve került a tányérra sárgarépa is. Ami fontos , természetesen bemérni, hogy mennyire emeli meg az egyén vércukor-értékét.

Hozzávalók:

csontos bárányborda, amit 2-3 cm-re szeletelünk( nálam 5 szelet)
fél citrom
3 dl tej
só, bors
2 csipet fokhagymapor
egy db vöröshagyma

2 db kisebb gerezd fokhagyma
2 evőkanál olíva olaj
2 evőkanál zabliszt
1 teáskanál fűszerpaprika
2 dkg vaj
1,5 dl pezsgő ( nálam most Tokaji)
1,5 dl zöldséges bárányalaplé ( leves készült abból tettem a húsra)

Elkészítés:

A húst 2-3 cm-es szeletekre vágjuk ( mi kis fűrésszel szeleteltük fel).

Betesszük egy tálba, és tejet öntünk rá, egy éjszaka ebben hagyjuk, 2-3 alkalommal megfordítjuk.
Másnap, szárazra törüljük, sózzuk, borsozzuk, fokhagyma porral meghintjük, egy fél citrom levét ráfacsarjuk Kb 20 percig pihentetjük (de jobb, ha egy éjszakát pihen), Majd a szeleteket beleforgatjuk a paprikás-zablisztes keverékbe, egy vastag serpenyőbe olajat teszünk, ha forró serpenyőbe rakjuk a húst és mindkét oldalát elősütjük. A hús mellé tesszük a félbe vágott vöröshagymát, és a két gerezd fokhagymát rátesszük a vajat a húsra , majd felöntjük a pezsgővel. Hozzáadjuk a zöldséges bárányalaplevet és lefedve alacsony hőfokon kb 30-40 percig pároljuk ( húsfüggő),ha a hús puha , forró sütőbe tesszük ameddig szép színt kap.

Kivesszük lefedve 3-4 percig pihentetjük és forrón kínáljuk.

Jó étvágyat kívánok!

Készítettem egy finom tárkonyos báránylevest, most árpagyönggyel gazdagítottam.

https://blog.keva.hu/recept/punkosdi-tarkonyos-baranyleves/