Előző bejegyzésben említettem,hogy ma padlizsánt készítettem, most báránysült mellé. Remek párosítás a bárány és a padlizsán.:-)

Hozzávalók:

  • 1 db tejes bárány első combja
  • 3 nagy gerezd fokhagyma
  • 1,5 dl száraz fehérbor
  • 2 ek olívaolaj
  • 2 ek görög joghurt
  • rozmaring friss és szárított
  • só, frissen őrölt bors
  • néhány csepp citromlé

Elkészítés:

A bárányhúst lehártyázzuk,mosás után szárazra töröljük.

Elkészítjük a pácot. A joghurtot frissen őrölt borssal, száraz rozmaringgal , 2 evőkanál olíva olajjal összekeverjük.Ezzel jól bekenjük a combot. Lefóliázva hűtőbe tesszük (nálam egy éjszakát volt kb 12 óra)
Kivesszük a hűtőből hagyjuk 20 percig szoba-hőmérsékleten, majd sózzuk,frissen őrölt borssal meghintjük,kis vágásokba fokhagyma gerezdet teszünk. Egy tepsit sütőpapírral kibélelünk és 250 fokos sütőbe toljuk a húst ,mindkét oldalát megpirítjuk,a sütőt visszaállítjuk 160 fokra. A tetejére friss rozmaring ágat teszünk,felengedjük fehér borral, és lefedve  160 fokon sütjük. Addig pároljuk fólia alatt ameddig a hús kezd elválni a csonttól, közben locsolgatjuk a zafttal kb 40 -50 perc alatt el is készült. A végén még  egy kicsit rápirítunk .

Kis pihentetés után kínáljuk.

DSC_0192 (Large)

Most padlizsán variációkkal,illetve  néhány sütőben sült krumplival kínáltam.

Ameddig sült a bárány egy padlizsánt héjával együtt megsütöttem.

Majd a tetejét felvágtam ,kikapartam a húsát.

Egyik részéből mártogatós készült, a padlizsán húsát elkevertem egy evőkanál joghurttal, kis reszelt hagymát,néhány csepp citromlevet,sót,borsot adtam hozzá.

A sült padlizsánt, megtöltöttem cukkini raguval,mely így készült: https://blog.keva.hu/recept/cukkini-ragu-2/, tetejére light mini mozzarellát tettem , és a sütőbe tettem annyi ideig ameddig a mozzarella ráolvadt.

DSC_0151 (Large)

 

Jó étvágyat kívánok!

DSC_0245 (Large)