Amikor azt gondolom, hogy már nincs is olyan leves ami nem került be a blogba,mindig tévedek:-),pedig még egyetlenegy sütőtök krémlevest se tettem be. Lehet azért,mert valamiért nem tartozott a kedvenceim közé? vendéglőkben sem igazán ízlett, mert mindig túlságosan tejszínesnek éreztem. Most kóstolással már második alkalommal megalkottam a saját krémlevesem. Lehet azért ízlett annyira,mert  a saját termesztésű nagy házi tökből készült. Gyerekkoromban nem készítettünk belőle levest,csak sütöttük,illetve  ha kevés idő volt,akkor főztük.

Hozzávalók:

  • kb 60-70 dkg  sütőtök
  • 1 db kisebb burgonya
  • 1  kisebb szál sárgarépa
  • 2 evőkanál felaprított póréhagyma
  • 2 dkg vaj
  • 1 ek.olaj
  • 1 tk méz
  • 4 dl zöldségalaplé vagy húsleves ( vagy zöldséges leveskocka)
  • 1 dl főzőtejszín
  • só ízlés szerint
  • bors ízlés szerint (frissen őrölt)
  • szerecsendió,kurkuma,gyömbér, curry  ízlés szerint (csipetnyi))

a tálaláshoz pirított tökmag.mozzarella,tökmagolaj

Elkészítés:

A felaprított póréhagymát egy evőkanál olajon  és a vajon elkezdjük dinsztelni, A sütőtököt  megpucoljuk és feldaraboljuk, a répát és a krumplit is, majd rátesszük a hagymás alapra. Sózzuk,borsozzuk,hozzáadjuk a zöldségalaplét, és puhára pároljuk. Ízesítjük a fűszerekkel, a mézzel.Botmixerrel pürésítjük. Hozzáadunk 1 dl tejszínt, 2-3 dl vízzel higítjuk. összeforraljuk,ha szükség ízesítjük.

Pirított tökmaggal, mozzarellával, és tökmagolajjal kínáltam.

80068030_2386608728271280_1858416053873278976_n (Large)

A tökmagot kis olajon serpenyőben pirítottam, de üzletben is lehet venni ( sajnos már egy alkalommal rossz ízüt sikerült vásárolni,így magam pirítom és sózom).Az édes leves és a sós pirított mag együtt remek.

Jó étvágyat kívánok!

Aki kevesebb tökmagolajjal szeretné:-)

80220128_2487584718181380_61498962401558528_n (Large)