Szeretném népszerűsíteni a leveseket, ezért arra gondoltam, hogy a hét minden napjára ajánlok egy levest, persze ez nem zárja azt ki, hogy ne lehetne két napig ugyanazt a levest enni, sőt akár három napig is. Sokan a húslevest három napig is szívesen fogyasztják, mert szeretik :-).
Emlékszem gyerekkoromban nem is volt olyan nap, hogy ne került volna az asztalra leves, olyan viszont volt, hogy egy héten csak egy-két alkalommal ettünk húst.  Télen gyakran készültek a levesek füstölt hússal gyakori volt a tárkonyos leves, a bableves(fuszulyka leves), torma leves (nem szerettem,ezért nem készítem), ez füstölt véressel, illetve gömböccel készült, na és egy érdekesség, hogy a ribizli levesbe,meggy levesbe is néha került füstölt csont. Itt nem is a kalóriadús ételekre szeretném felhívni a figyelmet,hanem inkább a leleményességre, és az  Erdélyi Konyha gazdag ízvilágára. Abban az időben az emberek fizikai munkát végeztek, így elhízott embert is alig láttam ( no nem tudok kibújni a szakmámból). Visszatérve a levesekre gyakori volt a fokhagyma leves, a hagyma leves, paradicsomos leves, árva laska (jellegzetes erdélyi leves-tésztát gyúrtak kinyújtották és ebbe dinsztelt hagymát tekertek,és felvágták ez gazdagította a levest), vagy Szabó gallér leves. A káposztalé leves a téli időszak kedvenc levese volt, ekkor voltak a disznóvágások :-), volt ilyenkor friss darált hús, nem okozott gondot a főzés.
Egy finom leves a reszelt leves, szintén leves tésztát reszeltek és a zöldséglevesbe. Látjátok, nem soroltam a raguleveseket, a csorbákat :-) ( melyek a kedvenc leveseim), valóban nem mert azokat ritkábban készítettük. Inkább nyáron, egy-egy vasárnap alkalmával. Én azért szeretem ezeket a gazdag zöldséges-húsos leveseket, mert finomak,egészségesek és laktatóak,ezért nem kell második fogást is készíteni utánuk. Nem azért, hogy nem szeretek főzni,de valjuk be őszintén egy hosszú fárasztó munkanap után van ilyen.

Igen elkalandoztam, akkor lássuk a leveseket: :-)

Indítsuk a hetet egy finom brokkolikrém levessel, aránylag olcsón hozzá lehet jutni,de mirelit brokkoli télen is kapható:-)

http://blog.keva.hu/recept/brokkolikrem-leves-2/

Keddre is  egy  könnyen elkészíthető levest hoztam,melyet elég ritkán készítek, ismerkedjetek meg a babérleveles tojáslevessel:

http://blog.keva.hu/recept/baberleveles-tojasleves/

A hét közepére kedvenc leveseim közül választottam, nem volt könnyű a választás :-)

http://blog.keva.hu/recept/csorba-zold-fuszeres-husgomboccal/

Csütörtöki ajánlatom egy tárkonyos leves,melyet egy kis füstölt hallal bolondítottam meg,természetesen anélkül is finom:-)

http://blog.keva.hu/recept/tarkonyos-krumplileves-fustolt-hallal/

Tudtátok, hogy Erdélyben a pénteken gyakori leves a szárazbabból főzött bableves, füstölt húsos”fuszulykaleves”, természetesen hagymával !:-)

 http://blog.keva.hu/recept/bableves-fustolt-oldalassal/

Szombatra természetesen jöhetne a másnapos bableves,de azt írtam hét nap-hét leves akkor jöjjön egy gyümölcsleves:-)

http://blog.keva.hu/recept/vegyes-gyumolcsleves/

Vasárnap a legtöbb családban húsleves készül, finom is a gőzölgő húsleves illata.

Most marhahúslevest hoztam:

http://blog.keva.hu/recept/husleves-soskamartas/

Nagyon nehéz volt a sok leves közül néhányat kiválasztani,természetesen sorakoznak a többi levesek is remélve, hogy mindenki kedvet kap a leves készítéshez!

http://blog.keva.hu/recept/category/konyhasarok/levesek/

Nagyon köszönöm,hogy végig olvastátok a bejegyzést,remélem nem volt túl hosszú és unalmas! Köszönöm, hogy egyre többen olvastok,szeretettel köszöntök minden kedves követőt! :-)

Üdvözlettel:  Sárika