Már Krisztus előtt 1550-ben   említik a betegséget.  Egyiptomban írtak le először  olyan állapotot  hogy a beteg lefogyott, szomjazott, bő vizeléssel járó betegsége volt. Ebers papirus  ( pergament tekercs)  az első dokumentum, melyet  Theba környéki ásatások   során találták ,  nevét az ásatásokat végző régészről nevezték el.  A  kórkép leírása és a” diabetes” elnevezés használata jóval későbbi. 1674 Thomas Willis – leírta, hogy a  cukorbeteg vizelete édes.  Ez lényegében újrafelfedezése volt Susruta észlelésének . Paul Langerhans 1869-ben írta le a hasnyálmirigyben elhelyezkedõ sejteket, melyek csoportokat, szigeteket alkotnak. Róla nevezték el az ún. Langerhans szigeteket. Ezekrõl kiderült késõbb,  hogy sejtjei, a béta-sejtek egy fehérje szerű anyagot, inzulint termelnek. Az inzulin felfedezése  óriási jelentőségű volt, mivel rengeteg ember életét mentette meg. A felfedezés  két kanadai orvos nevéhez fűződik   Frederick Banting,  és az akkor még orvostanhallgató Charles Best  érdeme.  Banting éppen egy epekövességgel foglalkozó előadásra készült, amikor kezébe került egy közlemény a hasnyálmirigy kivezetőcsövének epekő okozta elzáródásáról. Ennek nyomán arra a következtetésre jutott,hogy ha leköti a hasnyálmirigy kivezető csövét , és megvárja a külső kiválasztású rész elsatnyulását, a már leírt szigetek állománya jobban tanulmányozható.  Ötletével az intézetvezető   MacLeod professzorhoz  fordult, aki kétkedéssel,  de elfogadta a kísérletezést. E munka vezetett az inzulin felfedezéséhez.
Marjori nevű kutyán sikerült igazolnik kivonatuk vércukorcsökkentő hatását.  Sikeres állatkisérletek után első emberi alkalmazásra 1922-ben,az akkor 12 éves ketoacidotikus állapotú Leonard Thomsonon került sor, majd a klinikailag sikeres beavatkozást további is követte.A felfedezést 1923-ban Nobel-díjjal ismerték el.

Forrásanyag: A magyar diabetológia története

Szerkesztette: Dr. Winkler Gábor,Dr.Jermendy György